Szia! Lukács Lili vagyok,

feleség, anya, nő, barát, egy a 7 milliárdból, akinek az életét rengeteg változás kísérte, az életem tele volt, és a mai napig tele is van újratervezéssel. 

Bizonytalan tinédzser, és félénk fiatal felnőtt voltam, aki próbált másnak tűnni, mint aki, és rettegtem attól, hogy egyszer kiderül, hogy nem is vagyok annyira magabiztos, mint amilyennek tűnök. Sok évembe telt, hogy fel merjem vállalni a valódi önmagam, és elhiggyem, hogy elég vagyok, szerethető vagyok úgy, ahogy vagyok, és nem kell másnak látszanom a szeretetért, a figyelemért, és önazonosan is képes vagyok sikereket elérni. Ehhez meg kellett tanulnom először is szeretnem magam, határokat kellett húznom, valamint felszámolnom a mérgező kapcsolataimat, amiben óriási segítségemre volt a coaching szemlélet, enélkül nem ment volna. 

Huszonegy éves voltam, amikor édesapám meghalt. Még csak 52 éves volt. Óriási megrázkódtatás volt ez számomra. A mai napig nagyon hiányzik. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy vajon ennyi-e az élet. Megszületünk, felnövünk, közben tanulunk, majd dolgozunk, családunk lesz, gyerekünk születik, majd ők is felnőnek, mi pedig meghalunk.

Tényleg ennyi? Egy mondatban leírható? De mégis ki vagyok én? Mi értelme az életemnek? A gyász közepette ezek a gondolatok foglalkoztattak. Nagyon mélyre zuhantam, össze kellett szednem magam. Megismerkedtem a pozitív pszichológiával, ami rengeteget segített. Nem hagyott a múltban ragadni, és sajnál(tat)ni magam.

Sikerült felkelnem, és újra építenem az életemet. Ami aztán azóta még párszor összedőlt, de mindig újra és újra felálltam. Túléltem párkapcsolati drámákat, válást, súlyos betegséget, anyagi nehézségeket, meghíztam és lefogytam, szóval az élet nem kímélt engem sem.